Szávay is kiesett a Roland Garroson
Arn Gréta után Szávay Ágnes is kiesett Párizsban: a magyar játékos nagy csatában, három játszmában szenvedett vereséget a fehérorosz Olga Govorcovától a francia nyílt teniszbajnokság hétfői versenynapján.
Arn Gréta után Szávay Ágnes is kiesett Párizsban: a magyar játékos nagy csatában, három játszmában szenvedett vereséget a fehérorosz Olga Govorcovától a francia nyílt teniszbajnokság hétfői versenynapján.
Szávay Ágnest komoly sérüléssel kezelik: a magyar teniszező gerincében fáradásos törés keletkezett, ezért szteroidinjekciókat kap.
Az idén még veretlen, 32 mérkőzésen győztes szerb Novak Gyokovics közelít a madridi torna vasárnapi fináléjában vesztes spanyol Rafael Nadalhoz a férfi teniszezők világranglistájának élén. A női világranglistán Szávay Ágnes a 40., a héten Rómában versenyző Arn Gréta pedig a 48. helyen áll.
Szávay Ágnes három játszmában vereséget szenvedett a második helyen kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecovától a 220 ezer dollár összdíjazású salakpályás marbellai tenisztorna nyolcaddöntőjében. A viadal honlapja szerint a mérkőzés 2 óra 21 percig tartott.
Az Andalucía Tennis Experience WTA tenisztorna honlapja szerint az első fordulójában a svéd Johanna Larsson volt Szávay ellenfele.
A súlyos gerincsérüléssel bajlódó Szávay Ágnes előreláthatólag fél évet kihagy, a magyar teniszező hétfőn a párizsi nyílt teniszbajnokság első fordulójában a fehérorosz Olga Govorcovától kapott ki.
Szávay Ágnes feladta a kazah Galina Voszkobojeva elleni elsőkörös mérkőzését a 618 ezer dollár összdíjazású brüsszeli női tenisztorna keddi játéknapján.
A Rómában a negyeddöntőig menetelő Arn Gréta feljött a 40. helyre, így a 41. Szávay Ágnes 16 hónap után már nem a legjobb magyar a női teniszezők világranglistáján.
Szávay Ágnes három játszmában győzött a bolgár Cvetana Pironkova ellen vasárnapra virradóra, a salakpályás madridi tenisztorna 4,5 millió euró összdíjazású női versenyének első fordulójában.
A múlt heti, marokkói tornán negyeddöntős Arn Gréta négy helyet javítva előző heti pozícióján 48. a női teniszezők hétfőn kiadott, legfrissebb világranglistáján. Ez pályafutása eddigi legjobbja.
A Fed Kupa-mérkőzések miatt alig változott a női tenisz világranglista állása, Szávay Ágnes ugyanakkor a 44-ikről a 43. helyre lépett előre a hétfőn kiadott rangsorban.
A miami torna után Marbellán is diadalmaskodó fehérorosz Viktorija Azarenka feljött az ötödik helyre a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a dán Caroline Wozniacki vezet a belga Kim Clijsters és az orosz Vera Zvonarjova előtt.
Szávay Ágnes - oldalán az orosz Dinara Szafinával - bejutott a negyeddöntőbe a 220 ezer dollár összdíjazású salakpályás marbellai tenisztorna párosversenyében, miután hétfőn két játszmában győzött egy lengyel kettős ellen.
A miami tornán diadalmaskodó fehérorosz Viktorija Azarenka a hatodik, a fináléban legyőzött orosz Marija Sarapova pedig a kilencedik helyre jött fel a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, amelyet továbbra is a dán Caroline Wozniacki vezet a belga Kim Clijsters és az orosz Vera Zvonarjova előtt.
Változatlan az élcsoport a női teniszezők világranglistáján, amelyet továbbra is az Indian Wells-i tornán diadalmaskodó dán Caroline Wozniacki vezet a belga Kim Clijsters és az orosz Vera Zvonarjova előtt.
Szávay Ágnes elvesztette hosszú kihagyását követő első mérkőzését a svájci színekben induló Bacsinszky Tímeával az oldalán, így párosban nem jutott a második fordulóba az Indian Wells-i tenisztorna 4,5 millió dollár összdíjazású női versenyében.
Szávay Ágnes várhatóan csütörtökön kezd egyesben a hazai közönség előtt szereplő Jill Craybas ellen a 4,5 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i tenisztornán, míg Arn Gréta már szerdán pályára lép.
Öthónapos kihagyás, hosszú sérüléshullám után a jövő héten újra pályára lép Szávay Ágnes. A magyar játékos, aki csütörtökön utazott el az Egyesült Államokba, a 4,5 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i tornán indul.
Magyarország nem bővelkedik évente megrendezett nemzetközi szintű sportrendezvényekben. Ilyen a Forma-1-es Magyar Nagydíj és a budapesti WTA női tenisztorna. Utóbbi jövője azonban veszélybe került, elvesztése pedig hosszú távon komolyabb következményekkel is járhat.
Öt év szünet után ismét a belga Kim Clijsters vezeti a női teniszezők világranglistáját, a belga sztárjátékos a dán Caroline Wozniackit taszította le a trónról.